Magamról
Bogos Elza vagyok
három gyermek édesanyja

Hat éve ismerkedtem meg a mozaik technikával, amikor egyik utazásom során Jaffán véletlenszerűen betértem egy kis mozaikstúdióba, ahol hihetetlen látvány fogadott. Szebbnél szebb tükrök, vázák, tálak üvegmozaik díszítéssel, faliképek kőmozaikból. A művész ott dolgozott a kicsiny stúdió hátterében és Ő maga kínálta eladásra a munkáit a belépő kíváncsiskodóknak.
Hazatérésem után nekiláttam a mozaiktechnika tanulmányozásának. Először csak családomnak mutattam meg munkáimat, majd a baráti körömnek, majd felbátorodva a sikereimen beneveztem egy amatőr kézműves versenyre, ahol első helyezést értem el.
Megismerve egyre több anyagot, ma már üveggel, kővel, smaltival is dolgozom.

Utazásaim során keresem az adott hely mozaikművészeti alkotásait, amelyekre ma már szerencsére nem csak templomokban lehet rábukkanni. A mozaik új reneszánszát éli Európa számos országában és különösen Amerikában. Számos középület, köztér kap mozaikdíszítést és ma már egyre több lakásban, házban is fellelhető egy-egy mozaik dísztárgy, vagy mozaikpadló, falikép, portré.

Ez év májusában, Velencében az Orsoni család mozaikgyárának stúdiójában tanfolyamot végeztem, ahol számos új anyagot és technikát ismertem meg.

Számomra a mozaikozás a kellemes időtöltésen és az önkifejezésen túl azt is jelenti, hogy a környezetemben szívesebben látok olyan egyedi tárgyakat, amelyek igényes anyagból, szívet, lelket beleadva készülnek, mint amit a lakberendezési áruházak ontanak ránk sorozatgyártott, uniformizált dísztárgyak formájában. Célom a nyilvános megmutatkozással az, hogy mások számára is ismerőssé tegyem ezt a gyönyörű művészetet és technikát. Álmom az, hogy talán majd egyszer én is a saját mozaikstúdiómban dolgozva fogadom az érdeklődőket.
|


|